A kislányom óvó nénije vagyok (2. rész)

Szerző: Vállai Melinda

Óvodánk 20 éves múltjára visszatekintve többször előfordult, hogy óvó néni és gyermeke egy csoportba került. Nézzük meg ennek előnyeit és hátrányait:

Jómagam két csodálatos Kislány édesanyjaként, és óvodánk vezető óvónőjeként másodszor vagyok ilyen helyzetben, így belülről saját tapasztalataimat, kívülről az elmúlt években látottakat szeretném megosztani most a kedves Olvasókkal.

Mikor 1996-ban Édesanyám megnyitotta óvodánk kapuit, irigyeltem az akkor 4 éves Öcsémet, hogy Ő egész nap Anyuval lehet, míg mi a Húgommal egész délelőtt iskolában voltunk, és velünk annak idején az óvodában sem volt ott.

Majd mikor én is elkezdtem Óvodánkban dolgozni, már felnőttként figyeltem, hogy vajon jó-e az, ha egy Anya a saját gyermekének az óvónője is. Két olyan óvó nénink is volt akkoriban, akiktől tapasztalhattam, „tanulhattam” ezen a téren. Egyet biztosan tudtam már akkor, hogy ha lesz saját gyermekem, szeretnék minél több időt vele tölteni, és ha már ilyen lehetőségem van, hogy ezt megtehetem, akkor ezzel élni is. Úgy éreztem, korábbi tapasztalataimból, hogy készen állok arra, hogy Kislányom a saját csoportomba járjon. Izgatottan, de örömmel vártam a tanévkezdést. Örültem, mert tudtam, hogy egész nap figyelemmel kísérhetem, ott lehetek vele, és biztos lehetek benne, hogy minden ugyanúgy történik majd vele (öltözködés, evés-ivás, stb.), ahogy otthon csinálnám. Viszont izgultam, hogyan fogadja majd, hogy az óvodában az Anyukája a többi gyermekkel is pontosan ugyanúgy fog foglalkozni, mint vele. Eleinte okozott nehézségeket ez, mikor a csoportba járó gyermekek beültek az ölembe, szeretgettem, puszilgattam Őket is. Volt olyan eset, hogy Kislányom szépen játszott egy barátnőjével a babasarokban, miközben én ölembe ültettem egy másik gyermeket és babusgattam. Kislányom, mintha hátul is lett volna szeme, rögtön észrevette és már jött is oda hozzám, féltékeny volt. Sokat beszélgettünk erről otthon, így ez szerencsére hamar elmúlt. Megértette, hogy attól még, hogy a többi Gyermeket is szeretem, én még az Ő Anyukája maradok. Ami inkább nehézséget okozott az a szófogadás volt. Otthon nálunk is minden kicsit „lazábban” működik, míg az óvodában minden percre pontosan be van osztva és az óvoda szabályai minden gyermekre ugyanúgy vonatkoznak. Ezt egy személyben Édesanyától és Óvónőtől egy gyermeknek nem könnyű kezelnie. Míg a többi gyermek az Óvónőjét másként tiszteli, mint a Szüleit, addig ez annál a gyermeknél, akinek Édesanyja és Óvónője ugyanaz a személy, másként működik. Időbe tellett, mire elfogadták tőlem az óvodai kéréseket, feladatokat. Az a fajta tisztelet, „tartás”, ami egy gyermekben az Óvó nénije felé kialakul, saját gyermekeim esetében talán Nagymamájuk – óvodánk Vezetője – felé alakult ki.

A tapasztalat azt mutatja, hogy minden gyermek kiválaszt magának valakit, akihez jobban ragaszkodik az óvodában, akitől jobban elfogadja a kéréseket, akihez előbb szalad, ha valakire/valamire szüksége van. Ez egy csoporton belül az óvó néni, vagy a dadus néni lehet. Érdekes tapasztalat volt számomra, hogy két gyermekem között is mekkora különbség van. Míg nagyobbik lányom senkitől semmit nem fogadott el az óvodában, minden téren hozzám ragaszkodott, addig kisebbik lányom számára teljesen természetes, hogy a dadusi feladatok ellátásában – öltözködés, étkezés, stb. – dadus nénijéhez fordul. Sokkal jobban elfogadja, hogy az óvodában, mint óvó nénije, óvodai időn kívül, mint Édesanyja vagyok jelen. Ragaszkodását Ő az óvodán kívül pótolja. 

Nagyobbik lányom esetében éppen ezért tökéletesen tudtam, hogy hiba lett volna, ha nagycsoportban is együtt maradunk, mert később nehézségei lettek volna az iskolában. Ezért a fokozatos leválás érdekében nagycsoportba nem vittem Őt tovább. Jó döntés volt, szerencsére semmi probléma nem volt az iskolában, Tanító nénijét tiszteli, szereti és bizalommal fordul felé.

Kisebbik lányom esetében úgy érzem, nem okozna gondot, ha jelenlegi középső csoportomat jövőre én készíteném fel az iskolára.

Tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy sem a gyermek, sem az Édesanya szempontjából nem könnyű a „Gyermekem óvó nénije vagyok” felállás, de sok otthoni beszélgetéssel, szeretettel, játékkal (pl. otthon ovis játék, a gyermek az Óvó néni) és a munkahelyi elvárások és szerepek helyes betartásával elfogadható és jól tud működni. A lényeg, hogy mindenki tudja, hogy „hol a helye”. 

Nagyobbik Lányomtól megkérdeztem, hogy szeretett-e óvodába járni és örült-e annak, hogy én voltam az óvó nénije. A következőt válaszolta:

„Igen, nagyon örültem Neki! Szerettem oviba járni, jó volt sokat társasjátékozni. De a legjobb az volt, amikor alvás időben mindenki elaludt, csak én nem, és olyankor oda tudtál bújni mellém és tudtunk kicsit csak egymásra koncentrálni.”